Húsvét reggel picit korábban keltem, hogy a kertben el tudjam rejteni a csokikat, cukrokat a gyerkőcnek. Mondván, a nyúl tojta őket. Amikor ezt kimondom, mindig akkora blődségnek érzem. Hogy tojna a nyúl tojást, cukrot és csokit?! De jön a megnyugtatás, hogy pici még a gyerkőc, élvezi az egészet. Na igen. És vajon a körítés nélkül is élvezné a kincsvadászatot? Egészen biztosan. Jó, akkor a “nyúl tojta” részt elengedem. De mi a helyzet a Mikulással, a Jézuskával? Ott társadalmilag mélyebben megvannak ezek a kegyes hazugságok. Kezdjek egyáltalán ezzel valamit? Na, itt már kevésbé gondolom ugyanazt, mint a nyúlnál. Ennek kapcsán viszont elkezdtem olvasni a hazugságról és egy igazán érdekes megkülönböztetésre bukkantam.

Fehér hazugság

Tulajdonképpen a fenti példa az ékes megtestesítője a fehér hazugságnak. Arról van szó, hogy akinek hazudunk, az ő érdekét szolgálja a hazugság. Ebben a helyzetben a mese, a csoda, a misztikum nekem még rendben van, még valóban a fehér hazugság kategóriája, hogy a Mikulás hozza a csokit decemberben.

De mi van akkor, ha valójában megmagyarázom, hogy ez a másik érdeke?! “Csak a te érdekedben cselekedtem így. Azért nem mondtam el, hogy ne fájjon.” Ez is fehér hazugság? Vagy valójában a ‘döglött kutya csak alszik’ esete? Objektíven – véleményem szerint – , kívülről könnyű megítélni, hogy a hazugságunk, füllentésünk valóban a másik érdekeit védte-e. De amikor mi vagyunk azok, akiknek hazudtak, kegyesen, akkor már más a megítélése a helyzetnek. Én nagy valószínűséggel nem fehér hazugságnak érezném, ha például eltitkolnának előlem egy családi konfliktust. De meg tudom érteni azt is, ha egy beteg rokonnak nem mondják el, hogy egy közeli családtag elhunyt, nehogy rosszabb legyen az állapota.

Számomra az látszik ebből, hogy egy valóban létező kategóriáról beszélünk, de igazán szubjektív, hogy ki mit sorol ebbe a kategóriába. S ez könnyen félreétésekre adhat okot.

Szürke hazugság

Ez az az eset, amikor egy hazugság mindkét félnek előnyös. A tankönyvi példa, amikor fáj valamim, megkérdezik, jól vagyok-e, s azt mondom, persze-persze, haladjunk a munkával. Nyilván ott a fájdalmam, a kérdező is tudja, de adott helyzetben “nincs helye” a fájdalomnak, dolog van.

Nekem ez az eset akkor sántít, ha sosem lehet bajom. De legalább is azt érzem, folyamatosan talpon kell lennem, mindig szürke hazugság kell: hogy jól vagyok, különben megáll a munkahelyen, a családban az élet. Ez néha tényleg így van. De attól még nem sorolhatjuk magunkat mindig, örökkön örökké a háttérbe. Hosszú távon egy szürke hazugság – azt gondolom – könnyen elkezd sötétedni. Vagy egyszerűen “igazsággá” válik. Bekövetkezik az a faramuci helyzet, amikor nem is számítanak másra tőlünk, mint hogy jól legyünk, egy idő után elnéző mindenki. Az emberek ugyanis olyan dolgokat akarnak hallani, amelyek saját véleményüket, meglátásaikat, gondolataikat visszhangozzák.

Itt most éppen egy olyan példát hoztam, ami egy kisebb fájdalomról szól. De egy társadalmi hazugság, klímaváltozás kapcsán szerintem nem szabad(na) megmaradni ebben a szürke hazugságban, nem kéne elkendőzni a dolgokat, homokba dugni a fejeket.

Fekete hazugság

Elértünk a “kedvencemhez”, a hús vér hazugsághoz. Ami csakis annak az érdekét szolgálja, aki hazudik. Amikor például egy bántalmazó fél azt állítja, hogy a másik akarta, hogy megüsse, valójában a másik provokálta ki a lelki terrort, vele nem lehet máshogy beszélni, csak abból ért, ha üvöltünk vele. Most komolyan? Ezt tényleg elhiszi bárki is?

Vörös hazugság

A vörös hazugság számomra egyenértékű a homokba dugott fejjel. Ez valójában egy olyan hazugság, amely egyik fél számára sem előnyös. De sokszor nem tudunk vagy merünk változtatni, avagy az igazság kimondására még nem állunk készen. Ilyen az, amikor a házaspárok egy megromló kapcsolatban állítják, hogy minden tökéletes náluk. Egyszerűen nincs esély így változtatni.

Hasonló ehhez az az eset is, amikor egy munkavállaló és munkáltatója is állítják, hogy úgysem tudna másik, esetleg jobb munkahelyet találni a munkavállaló. Valójában ez a hazugság egyik félnek sem jó, a munkáltatónak sem. Persze, (egy darabig) megspórolja a toborzással járó költségeket, de egy alulmotivált, elégedetlen munkavállaló termelékenysége rettenetes mélyzuhanásban van. Ha nem beszélünk arról, mi okozza az elégedetlenséget, a problémát sem tudjuk megoldani, mely aztán további munkavállalóknál is jelentkezhet, tovább növelve valójában a költségeket.

Tulajdonképpen egy helyzetet mégis el tudok képzelni, amikor hasznos a vörös hazugság: mégpedig azt, amíg felkészülünk az igazság kimondására – amíg erőt gyűjt a pár a problémák megtárgyalására vagy amíg bátorságot gyűjt a munkavállaló és munkáltató is minderre.